2011.09.25

Ahogy a nagy könyvben meg van írva, úgy folyt a Villő bölcsődei beszoktatása.

Előtörténetünk és tapasztalatunk van is, meg nincs is. Ezt azért írom, mert Villő harmadik gyermek lévén sokat nem forgolódtunk ez idáig a bölcsődék körül. Kincsővel, a legnagyobb gyermekünkkel, harmadjára sikerült a beszoktatás. Nem ebbe a bölcsődébe járt és nem is írom, hogy melyikbe, mert nem igazán az intézményen múlott. Egyszerűen vannak „bölcsis nénik”, akik erre alkalmasak és jól csinálják és van olyan, aki nem erre a pályára született, hogy 3 év alatti, szüleihez még nagyon ragaszkodó kicsi lelket dajkáljon. Ilyen tapasztalat után Hubát, a középső gyermekünket, már nem is vittük bölcsődébe. Olvasd el az egész bejegyzést »



2011.08.30

Villő két éves születésnapjáról olyannyira nem tudok újat írni, mint harmadik gyermekünk szoptatásáról, mozgás fejlődéséről vagy akármi másról, ami vele történt. Minden olyan természetesen egyértelmű, hogy fel sem figyeltünk rá. Villő, harmadik gyermekünk is 2 éves lett. Azért egy pár gondolatot, a teljesség igénye nélkül, róla is lejegyeztem.

 

Ha megerőltetem magam és gondolkodom, hogy melyek is lehetnek azok a fontos dolgok, amelyek 2 évesen Villővel történnek, akkor csak ezek a fogalmak jutnak eszembe: Barátság, Bölcsőde, Beszéd. Olvasd el az egész bejegyzést »



2011.07.30

Kincső, Huba és Villő unokatestvére, Bence mindent szeret, amit egy két éves és pár hónapos gyermek szeret csinálni. Olvasd el az egész bejegyzést »